Elkerülés

eyes-394176_1920

Hosszú idők óta nem divat beszélni az érzelmeinkről. Már a megnevezésük is nehézkes számunkra, hiszen generációk óta kerüljük azokat a helyzeteket, melyekben felfedhetnénk valódi önmagunkat.


Az érzelmek adják meg a hajtóerőt cselekedeteinknek, azonban szerepük félreértelmezése az elfojtásukhoz vezet. Ennek eredményeként bizonyos szituációkban reflexesen leblokkolunk, vagy éppenhogy igen heves reakciókkal reagálunk.

Egyes érzelmi megnyilvánulásainkhoz önkorlátozó hiedelmek kapcsolódnak – ezáltal hozzájuk leggyakrabban a szégyen érzése társul. Így a harag, a félelem, szomorúság, undor – egyeseknél még az öröm, csodálat kifejezése is gátolt.


„Az energia nem vész el, csak átalakul” – bizonyára ismerjük ezt a híres mondatot, mely elfojtott érzelmi energiánkra is ugyanígy igaz. Figyelmen kívül hagyott lelki sebeink addig jeleznek, amíg fel nem figyelünk rájuk. Olyan, mintha addig nem jutnánk ki érzelmeink labirintusából, amíg meg nem találjuk az elrejtett kincset, azaz saját magunkat.

labyrinth-1013625_960_720

Érzelmeink felvállalásával, céljának megértésével találhatjuk meg az utat valódi önmagunkhoz! Amint megérted működésedet, láthatod, hogy minden érted van, és nyomasztó testi-lelki érzeteid tovaszállnak.


Mit hittünk el vágyaink teljesülésének feltételeiről, ezáltal önmagunkról?

Optimális fejlődésünk érdekében fontos volt érzékelnünk a külvilág részéről azokat a minőségeket, melyek már fogantatástól kezdve sejtszinten bennünk vannak (máskülönben nem is volnánk itt). Pl.:

  • „jó, hogy itt vagyok”,
  • „jó, hogy ilyen vagyok”,
  • „szerethető vagyok”
  • „értékes vagyok”.

Majd később:

  • „képes vagyok”,
  • „dönthetek”, „akarhatok”,
  • „kérhetek”, „kaphatok”,
  • „kérdezhetek”, „választ kaphatok”,
  • „elmondhatom”, „nemet is mondhatok”,

        stb…


Vágyaink, fontosságaink beteljesületlensége miatt fájdalmas megtapasztalásaink születtek, melyekhez érzelmek és gondolatok tapadtak.

„Valami baj van velem”, „hibás vagyok”, „rossz vagyok”, „képtelen vagyok” – és megannyi egyéb hamis kép, illetve szó született magunkról, majd kapcsolódtak össze egyénileg változatos érzelmeinkkel.

Majd újabb és újabb érzelmek, újabb és újabb gondolatok tapadtak ezen megélésekhez; később elkönyvelhettük őket gyengeségként, illetlen kitárulkozásként, konfliktus-forrásként is, hiszen “miattuk” sok esetben kerültünk összeütközésbe a számunkra fontos személyekkel.

Teljesen egyéni, ki hogyan gondol az érzelmeire – de az már bizonyos: eseményeket, gondolatokat, testi érzeteket kapcsoltunk hozzájuk, elneveztük őket, és ha fájdalmas élményként rögzült bennünk, igyekeztünk elkerülni megélésüket.

epilepsy-623346_1920

Amit elkerülünk, tudattalanul is annak adjuk a legtöbb energiát. Gátoljuk bizonyos cselekedeteinket – ezzel valójában az egykor megtapasztalt fájdalmat akarjuk elkerülni tudattalanul.

Megoldási stratégiáink mozgatórugója viszont pont az a gyerekkori kielégületlen szükséglet, mely valamikor érvénytelenné vált, és nem tudtuk cselekvésben végigvinni – ezeket igyekszünk azóta is kerülőúton elérni.

Vágyunk teljesítése helyett elkezdünk provokálni, játszmázni, lemondani vagy követelőzni, mindenre vagy semmire sem nemet mondani, visszavonulni vagy lázadni stb. Kapcsolatainktól, függőségi szereinktől, elterelő tevékenységektől várjuk, hogy megadják nekünk mindazt, amit egykor nem kaptunk meg.

Így fejlődik és erősödik aztán évekig az a szerepünk, melyről egyre inkább azt hisszük: „ez vagyok én.” Egyre inkább elfelejtjük, hogy ez a szerep csak egy alkalmazkodás – egy olyan forgatókönyv alapján eljátszott szerep, amelyet – az akár generációkon átívelő – elkerülés írt.


A gátlás kemény meló, fiziológiai, mentális, emocionális munkát is megkövetel:

  • Tudatosan is erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy ne gondoljunk, érezzünk, vagy tegyünk valamit.
  • Biológiai változásokat is előidéz. Tényleges cselekvés hiányában testünk fog cselekedni helyettünk – elménk evolúciós programjának megfelelően fog bizonyos szöveteket alkalmazkodásra bírni.
  • Cselekvés helyett bizonyos izmaink „lekapcsolnak”, blokkolódnak, mely később megmutatkozhat testtartási és egyéb energetikai kiegyensúlyozatlanságban is.
  • Rágódunk, tépelődünk, nehezen alszunk, ezáltal méginkább fokozódik kimerültségünk, és csökken a tényleges megoldás esélye.
  • Befolyásolja problémamegoldó-képességünket is: amennyiben elfojtjuk egy eseménnyel kapcsolatban az érzéseinket, azzal pont megakadályozzuk, hogy megértsük és feldolgozzuk azt, amiben valójában hiányt szenvedünk.

Az elkerülés leköti energiáink egy részét, és elveszi erőnket a megvalósítástól.

Ugyanakkor a fájdalom segítségünkre van a dolgok felismerésében – annál intenzívebb jelzéssel szolgál, minél inkább figyelmen kívül hagytuk azt, amit valamikor szerettünk volna.

love1

Meg kell ismernünk, együtt kell lennünk érzéseinkkel, fájdalmunkkal annak érdekében, hogy megtudjuk: pontosan miről, milyen történetünkről, hiányunkról, fontosságunkról is szólnak valójában.


Amennyiben érzel hajlandóságot arra, hogy feltárd önkorlátozó hiedelmeidet, a hatékony problémamegoldás útjában álló gátakat, szeretettel támogatlak ebben a folyamatban!

Bejelentkezés egyéni oldásra: 30/ 483- 07-73

Megosztás

Facebook Pagelike Widget