GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY® TANFOLYAM

Örömmel értesítem a Kedves Érdeklődőket, hogy 2020. májusától ONLINE formában is lehetőség lesz a Germán Gyógytudomány rejtelmeiben elmerülni.  

Miért nevezem “rejtelmesnek”?
Nem azért, mert itt volna bármiféle titok! Sőt!

Ez egy olyan tudás, amely mindannyiunkban jelen van!

Rejtelmessé csak azért válhatott, mert eltávolodtunk, majd elfelejtkeztünk valódi, természetadta működésünkről.


A Germán Gyógytudomány Dr. Ryke Geerd Hamer hajszálpontos rendszere a LÉLEK, AGY és SZERV egységéről. Felfedezése a saját rákos elváltozásának köszönhető, melynek eredményeként megfigyelte és leírta az élő szervezet orvostudományi-biológiai összefüggéseit a lélek-agy-szerv egységeként.


Ez egy természettudomány, mely bemutatja, hogy a biológiában is törvények uralkodnak – az egész élővilág működését, túlélését, fennmaradását támogatva.

A természetben nincs rosszindulat. Biológiailag logikus folyamatok, Értelmes Biológiai Különprogramok zajlanak, melyeknek nagy részét betegségeknek hívunk. 


A Germán Gyógytudomány ismerete lehetővé teszi, hogy a fejlődéstörténeten keresztül értsük meg, hogyan támogatnak minket a természettörvények és a biológiailag értelmes különprogramok.

Csak a biológiánkkal való együttműködés teszi lehetővé, hogy a megfelelő lépéseket tudjuk megtenni magunkért!

Mivel már réges-régen nem úgy élünk, amire meg vagyunk teremtve, napjainkban a különböző tüneteink jelentkezésekor torpanunk meg, és szembesülünk azzal, hogy van nekünk egy TESTÜNK, amiről szinte már semmit sem tudunk. 


Nem értjük, nem éljük azt az életet, amire ki vagyunk találva. Emiatt élünk félelemben, és próbáljuk mindenféle eszközzel befolyásolni testünket és környezetünket. 

Hogyan akarsz valamit irányítani, ha még csak nem is ismered?

Amikor megtanuljuk újra figyelembe venni és tiszteletben tartani biológiai kódjainkat, természetadta stresszválaszainkat, akkor tudjuk csak igazán Önmagunkat választani és a megfelelő lépéseket eszközölni az életünkben!


Ismeretes, hogy Hamer doktor felfedezése legnagyobb részt félreértelmezve és elferdítve lett továbbadva. Mivel az önjelölt és szakképzetlen “terjesztők” maguk sem álltak kapcsolatban Hamer doktorral, rengeteg információ vakvágányra futott, és találgatások, új, tudományosan megalapozatlan “felfedezések”, továbbgondolások születtek. Ez nem csak a beteg emberek életére volt negatív hatással, hanem Hamer doktor hitelességére, bevételére, könyveinek és további kutatásainak publikálására, a pontos információk terjesztésére, fordítási munkálatokra is.


Dr. Ryke Geerd Hamer kizárólagos magyarországi képviselete:

www.germangyogytudomány.hu


Amennyiben szeretnéd megismerni a Germán Gyógytudományt az eredeti formájában, 2020. május 2-től online formában is lehetőséged lesz rá!

Időpontok:

1-2. modul: 2020. május 2-3.

3-4. modul: 2020. május 16-17.

5-6. modul: 2020. június 06-07.

További információk, tematika a www.germangyogytudomany.hu oldalon, a “Tanfolyamok” menüpontban.

Jelentkezés:

jelentkezesgabi@germangyogytudomany.hu

 

 



 

 

 

 

Megosztás

Facebook Pagelike Widget